HTML

Demokrata Szalonna

Aktuális politikai kérdésekről a saját véleményem.

Friss topikok

A vörös Demokratikus Koalíció

2011.10.27. 11:57 Andy15

Megtörtént az Mszp-ben a régen várt szakítás, kezdőthet egy új
korszak a párt életében.  Most nem
elsősorban azzal szeretnék foglalkozni, hogy Gyurcsány hogy játszotta már megint
nullára Mesterházyt, hiszen akinek van szeme az látja, hogy a pártelnök már
megint meggyengülve keveredett ki egy csatából.

Igazából az érdekel engem , hogy miért volt szűkség erre a
színjátékra. Igen, ez egy színjáték volt, pontosan eltervezett (megírt)
lépésekkel, ne legyen senkinek se kétsége, ezek a fiúk egy pillanatra sem
fordulnak egymással szembe, hiszen összeköti őket az eredendő bűn. Miért van
szűkség még egy alakulatra a bal oldalon? A válasz az új választási törvényben
keresendő. A „párt” felmérte, hogy erősen tendál a nullához annak az esélye,
hogy a következő választáson akár csak minimális mértékben is meg tudják
szorítani a Fideszt, és ezzel, a szerintem egyébként okos ötlettel, próbálnak
megszólítani olyan választói csoportokat, akinek soha nem jutna eszükbe az
Mszp-re szavazni. Vajon miért nem próbálta Mesterházy maradásra bírni a
bizonytalankodó képviselőit?  Azért, mert
az új formáció lényegesen nagyobb ismertségre, ne adj Isten, népszerűségre
tehet szert a parlamenti frakció tulajdonlásával, így jutva média felülethez
stb. Nem véletlen Gyurcsány nyilatkozata, hogy ő mindenkivel nagyon szívesen
együtt fog működni (a Jobbik kivételével) hiszen közös a céljuk: a kormány
leváltása.

Természetesen az sem véletlen, hogy Gyurcsány  következetesen a demokratikus ellenzék
összefogásáról beszél, ez egyértelmű utalás az SZDSZ-re, valószínűleg hasonló
szerepet osztanak majd a DK-nak a jövőben.

Szóval kedves utódok, van aki átlátja, azt, hogy mi folyik
nálatok, játszatok csak, míg mi dolgozunk. Tudom, hogy a mesterkedésetek
nem  fogja elérni a célját, de
fektessetek bele minél több pénzt és energiát, és remélem, hogy tényleg ez lesz
a végső (utolsó) harcotok.

Szólj hozzá!

Címkék: mszp gyurcsány demokrata vörös koalíció jobbik mesterházy demokratikus dk

A bejegyzés trackback címe:

https://demokrataszalonna.blog.hu/api/trackback/id/tr113333559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása